divattervezők

Divatmárka új kollekciójának tervezéséhez inspiráció gyűjtés

Divatmárka új kollekciójának tervezésénél az első kérdés, amit feltesznek; Honnan szerzek ihletet? Ez annyira közhely, de tudom, hogy mindig felmerül ez a kérdés.

Íme az én némiképp bonyolult válaszom, plusz remélhetőleg ihletet ad azoknak, akik ennek hiányában vannak:

Divatmárka inspiráció – Ki, Mi, Mikor, Hogyan

Természetesen különböző dolgok inspirálnak olyan területeken, mint a személyes életem, a munkám dizájnerként, vagy az egész vállalkozásom. De a tervezés első számú fő inspirációja maga a termék. Meg kell válaszolnom magamnak a kérdést, MIÉRT. Miért létezik ez a termék, mit kell tennie annak a személynek, aki használja és hogyan kell érezze magát benne a viselője.

Amióta ruhatervező vagyok, maga az emberi test szintén nagy szerepet játszik, mert az öltözékeket, amelyeket tervezek személyek/emberi testek viselik. Ez azt jelenti, hogy az öltözékek meg kell könnyítsék a viselő dolgát. A zsebeknek a megfelelő helyen kell lenniük, hogy zsebre tudja tenni a kezét, az ujjakat bizonyos módon kell bevágni, hogy megfelelővé tegyék a mozgást stb. Kissé megszállottja vagyok a felsőruházatoknak. Epekedem a hagyományos katonai és munkaruhák után. Azt hiszem ez a követett funkciók kialakítása iránti preferenciámhoz köthető.

Most pedig unalmas leszek, mint a dizájnerek legtöbbje és azt mondom: Minden ihletet ad. Az élet, az egyszerű dolgok, két idegen közötti beszélgetés a buszon, az építészet, maga az anyag, a fényképészet, a viselkedési minták, az illusztrált könyvek, megpróbálom látni azt ami NINCS ott, legalább annyira, mint amennyire azt, ami ott van.

Divtatmárka új kollekció tervezés mottója: Nézz és Láss!

Rengeteg képet készítek bárhova is megyek, ritkán nézem át mindet, de tudom hol találom őket, ha szükségem van rájuk. Képek az árnyékokról, anyagokról, madarakról, virágokról, arcokról, öltözékekről, csomagolásról, szerkezetekről, mintákról, magáról a természetről, világításról, MINDEN aminek a láttán „AHA” érzésem van. Az egyetlen dolog, amit tennem kell, NÉZNI és LÁTNI, minden odakint van és ingyenes. Arra kényszerítem magam, hogy más területeket is megvizsgáljak, nem csak a ruhákat, mert másképp a tervezéseim ugyanolyanok lesznek, mint a másoké…s ezt nem akarom! Az általam tervezett termékeknek valahogyan „beszélniük” kell RÓLAM. Mindig lerajzolom az első ötleteimet, régi, ceruza-papír módszerrel. A vonalaknak mindig szabadon kell jönniük, sosem kényszerből. Ha kényszerítve érzem magam, valami máson kezdek el dolgozni egészen addig, amíg a vonalak „nem jönnek maguktól” természetes módon.

Mindig van nálam egy jegyzetfüzet (a problémám az, hogy túl sok van belőle és nehezemre esik megtalálni, amit keresek, mert 4-5 is van nálam egyszerre). Leírok dolgokat és lerajzolok dolgokat s lemérem őket. Szeretem a jegyzetfüzeteimet s amit még jobban szeretek, időről-időre átlapozgatni a régieket.

divatmárka

Figyelj, de ne kövesd a divat trendeket

A divat világában mindig a trendekről van szó. Az a probléna a trendekben, hogy nem maradnak fenn. Egy másik dolog, hogy majdnem mindig „felületesek”, a ruhadarabokat rövid ideig vannak használatban. A legfontosabb, hogy az összegyűjtött információk figyeleme vételével, fenntartható terméket gyártsunk. Jó minőségű anyagok, szaktudás, minőségi áru.

Divtatmárka új kollekció tervezés fő irányelve

Mivel a design olyasmi, ami nagyon kapcsolódik hozzám, mint személy, csakúgy mint minden más dizájnerhez, magába foglalja a meggyőződéseimet, a világnézetemet, az „elmémet” és minden tapasztalatomat, szeretném a tervezés személyességét megőrizni. Valamilyen módon a saját múzsám vagyok. Ha a divatmárka részére terepfutó nadrágot kell terveznem, tudom, hogy egy terepfutónak mire van szüksége egy nadrágtól.

Divtatmárka új kollekció tervezés: “nincs új a nap alatt”

Így vagy úgy, de mindenki másol. Nincs új a nap alatt, ahogy azt mondani szokták. Az újdonság az, ahogyan kombináljuk a dolgokat. Remélhetőleg jobbá teszed azt, amit láttál, egyébként semmi értelme, hogy egyáltalán nekifogj. Úgyhogy „kölcsönözz” másoktól, csavard meg, tedd jobbá, add hozzá „magadat” és gratulálok, újító vagy!

Hagyd abba a gondolkodást és csináld

Engedd el a kezeid és kezdj el rajzolgatni. Csak tedd azokat a vonalakat a papírra. Ne gondold túl s hagyd, hogy a kezeid rajzoljanak.

Divatmárka új kollekciójának tervezése közben szünetek beiktatása

Természetesen megrekedek időközönként. A tervezés nem fog „oda jönni” hozzám és nem tudom, hogy oldjak meg egy problémát vagy tegyek jobbá egy megoldást. A legjobb módja, hogy ne erőltessem a dolgokat és kinyissam az elmémet az az, hogy elmegyek futni, biciklizni vagy sétálni. Mindig működik! Nem tudom, hogy a friss levegő az, vagy a vérellátás, de egyszerűen csak működik.

Divatmárka új kollekciójának tervezése: a designer mindig aktív

Egy dizájner gondolatai mindig éberek. Állandóan regisztrál és dolgokat lát. A felvétel nem óra szerint történik vagy 9 és 17 óra között. Folyamatosan működik, nézelődik és dolgokat kever össze, különböző végeket kapcsol össze és néha új, érdekes végkifejletté alakítja őket. Eléggé jó vagyok abban, hogy megkérdezzem magamtól miért szeretek vagy nem szeretek dolgokat és tanulok a válaszból.

Íme, amint látható, hogy ez mennyire egyszerű. “NÉZZ, LÁSS, ÉREZZ és JEGYZETELJ”.

Main Menu

Üzenet küldése